Főoldal2019-10-17T15:20:04+00:00

Rólunk

Ha bárki beleolvas a hazai ügyvédi irodák ismertetőibe, akkor kiderül, hogy kivétel nélkül mindegyik gyors, pontos, barátságos, olcsó és ügyfél-centrikus. Nem szeretnénk közülük azzal kitűnni, hogy mást írunk önmagunkról.

Akkor mitől vagyunk mégis mások?

Talán attól, hogy hitvallásunk szerint a jogászkodást, ügyvédkedést nem egy speciális tudományág mágiával teli művelésének tekintjük, hanem egy olyan szolgáltatásnak, mint bármelyik másikat. Olyannak, amit egy jogi problémával szembesülő laikus embernek, vagy szervezetnek élethelyzetéből fakadóan igénybe kell vennie, és akinek jogos és természetes elvárása, hogy lássa, értse és nyomon követhesse mindazt a munkát, amit pénzéért kér és kap.

Nem vagyunk mágusok, mi sem tudunk mindig csodát tenni. Viszont ezt tűzzük ki célunkként minden nap, és ennek szellemében foglalkozunk a ránk bízott feladattal. Mert minden ügy, a mi ügyünk is attól a perctől kezdődően, hogy partnerünk megbízását megkaptuk. Másképp ez nem megy. Ha elfelejtjük, hogy a probléma mögött egy olyan élethelyzet van, amely alapvetően meghatározhatja Ügyfelünk sorsát, akkor lehetnénk akár egyszerű automaták vagy számítógépek is. Ehelyett inkább segítők akarunk lenni, tanácsadók vagy éppen harcostársak.

Történetünk évtizedes múltra tekint vissza és csapatunk tagjai már az alakulást megelőző 15 évben is a magyar jogrendszer dzsungelében nevelkedtek. Volt időnk a tapasztalatszerzésre.

Várjuk szeretettel!

Szakterületek

Munkatársaink a legváltozatosabb jogi múlttal a hátuk mögött döntöttek a közös Iroda létrehozásáról. Dolgoztunk ügyvédjelöltként, ügyvédként, vállalati jogászként, közigazgatási jogi vezetőként, foglalkoztunk magánjoggal, cégjoggal, hírközlési joggal, közbeszerzési joggal, uniós támogatások felhasználásának szabályrendszerével.

Mindezek egy részét Irodánk keretei között is folytatjuk, ennek megfelelően széles megbízói körrel rendelkezünk. Magánügyfeleink mellett számos céget, önkormányzatot és állami szervezetet is ügyfélkörünkben tudhatunk. Jogi szolgáltatásaink felölelik a

  • polgári jog,
  • ingatlanjog,
  • társasági jog,
  • követelések jogi úton történő érvényesítése,
  • munkajog,
  • médiajog,
  • közbeszerzési jog,
  • gazdasági jog,
  • adatvédelmi jog

területét, de ezt meghaladóan az alábbi,  kiemelésre érdemes, speciális, hiánypótló feladatokat is ellátjuk működésünk során:

  • hazai és EU-s támogatásokkal kapcsolatos jogi szolgáltatás:
    • közbeszerzési eljárások lefolytatása, jogorvoslati eljárásokban, illetve szabálytalansági eljárásokban jogi képviselet;
    • beadványok, kérelmek szerkesztése (pl. biztosítékok, panaszkezelés);
    • támogatóval folytatott egyeztetéseken való részvétel, vitás kérdésekben, peres és nem peres eljárásokban jogi képviselet;
    • jogi állásfoglalások készítése, tanácsadás;
    • a projekt végrehajtásában érdekelt vitás felek közötti közvetítés, vitarendezés;
    • helyszíni ellenőrzések támogatása.

Dr. Szász Péter 1994, azaz az egyetemi tanulmányok befejezése óta a jogi munka számos területét ismerhette meg. Kezdetben ügyvédjelöltként, majd közel 10 évig vállalati jogászként szerzett tapasztalatot. Az Iroda megalapítása előtt négy évig államigazgatási területen volt vezető jogász. Ez a változatos feladatkör tette lehetővé, hogy gyakorlati ismereteket szerezzen úgy a gazdasági társaságok és gazdasági jog, mint a közigazgatási, hírközlési, polgári és napjainkban a közbeszerzési jog területén. Ha van hibája, az a motorozás iránti nyughatatlan kötődése. De senki sem tökéletes.

Dr. Markovics Barbara a diploma megszerzését követően, 2000-től kizárólag jogi területen tevékenykedik. Ügyvédjelöltként, közigazgatási jogászként, jelenleg ügyvédként a magánjog, gazdasági jog, államigazgatási jog területén egyaránt kiemelkedő ismeretet és gyakorlatot szerzett és immáron több mint egy évtizede közbeszerzési szakemberként, ezen belül 2007-től hivatalos közbeszerzési tanácsadóként, illetve felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként is tevékenykedik. A jogi diplomáját közgazdasági diplomával egészítette ki, ami széles körű gazdasági, számviteli ismeretekkel bővítette tudását. Kollégái szerint széles érdeklődési körén túl rendszeretete és precizitása fémjelzi munkáját. Ő majdnem tökéletes, nem motorozik.

Remete Alexandra a nálunk fennálló teljes állása mellett jelenleg végzi a jogi egyetemet, ami sokat elárul arról, hogy mennyire elszánt a jogásszá válás, mint választott hivatása mellett. Bízunk benne, hogy mi nem vesszük el tőle a kedvét és neki sem megy el tőlünk a kedve. Elsődlegesen közbeszerzési joggal, eljárások lebonyolításának adminisztratív támogatásával segíti irodánk munkáját, kifejezett megelégedésünkre.

Közbeszerzés

Az alábbi linken található dokumentumokat (Közbeszerzési dokumentumok) a Szász és Markovics Ügyvédi Iroda a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 39. § (1) bekezdésének teljesítése érekében töltötte fel honlapjára.

Közbeszerzési dokumentumok

Kapcsolat

Cím: 1122 Budapest, Maros utca 23. III. em. 2. (Maros udvar)
Tel./fax: +36 1 274 5751
Mobil: +36 20 330 4891
email: iroda@szaszesmarkovics.hu